Nyílászáró főoldal / Beltéri ajtók / Lakberendezőnk
Lakberendezőnk
Képtelen egyedül eldönteni melyik stílust válassza?
A legtöbb ember rendelkezik azzal a képességgel, hogy két dolog közül el tudja dönteni, melyik az, amelyik tetszik, és melyik az, amelyik nem. Azonban általában nem két, hanem több lehetőség között kell döntenünk, ami már egy sokkal összetettebb feladat. Otthona, lakása berendezésekor Ön is az utóbbi esettel áll szemben. Nemcsak a szépérzékének, és a stílusának kell megfelelnie a döntésének, hanem számos, a mindennapi élet gyakorlatából fakadó funkcionális problémát is figyelembe kellene vennie. Ezért, ha bizonytalan döntésének helyességét illetően, vagy egyszerűen csak megerősítésre van szüksége, jöjjön el hozzám egy max. 60 perces ingyenes konzultációra, melynek keretében az alábbi kérdéseket beszéljük át:
Magamról
A legtöbb ember rendelkezik azzal a képességgel, hogy két dolog közül el tudja dönteni, melyik az, amelyik tetszik, és melyik az, amelyik nem. Azonban általában nem két, hanem több lehetőség között kell döntenünk, ami már egy sokkal összetettebb feladat. Otthona, lakása berendezésekor Ön is az utóbbi esettel áll szemben. Nemcsak a szépérzékének, és a stílusának kell megfelelnie a döntésének, hanem számos, a mindennapi élet gyakorlatából fakadó funkcionális problémát is figyelembe kellene vennie. Ezért, ha bizonytalan döntésének helyességét illetően, vagy egyszerűen csak megerősítésre van szüksége, jöjjön el hozzám egy max. 60 perces ingyenes konzultációra, melynek keretében az alábbi kérdéseket beszéljük át:
- a tervek általános térszervezési értékelése
- nyílászárók helyes elhelyezése, méretezése, stb
- konyha, fürdőszoba elhelyezése, berendezése,
- színtanácsadás
- stílustanácsadás
- a stílushoz legmegfelelőbb beltéri ajtó kiválasztása
ÉRDEKLŐDÉS és INFORMÁCIÓKÉRÉS
Magamról
Lakberendezős mániám gyerekkoromban kezdődött. Volt egy babaház....., aztán tiniként folyton a szobámat rendeztem át.
Apám rendkívüli kreativitása adta a kezdő irányt. Amikor nem betontéglát öntöttünk az udvaron, az Ecseri piacon antik bútorok és tárgyak között bogarásztunk. Mindent, amit a bútorstílusokról, a magyar festészetről, a kerámiákról tudok, neki köszönhetem. Tolmácsként a 90-es évek elején egy német minőségi elvek alapján készülő referenciaház építése kapcsán ismerkedtem meg Európa neves építőanyag gyártó cégeivel. Később lehetőségem volt több épület kivitelezését végigkísérni, melynek kapcsán rengeteget tanultam a legjobb, legújabb technológiákról, anyagokról. A Mantu-Ajtóstúdió 13 éves fennállása óta a gyakorlatban is kamatoztatom az akkor megszerzett tapasztalatokat. Kezdetben természetesen csak a nyílászárókra és a parkettákra koncentráltam, de mivel sok ügyfelünk kért meg ennél összetettebb feladatok ellátására, ezért idővel megszereztem a lakberendezői képesítést is. Minden egyes elkészült ház, melynek kivitelezésében részt vettem új tapasztalatokkal és tudással gyarapított. Terveimben fontosnak tartom az egyediséget, amit azonban soha nem keverek össze az egyénieskedéssel. Természetesen vannak kedvenc lakberendezési stílusirányzataim, de nem célom ezeket ráerőltetni egy megrendelőre sem. A megrendelői elképzelések és igények alapján inkább mindig alternatívákat kínálok, amiből mindenki maga választhat. Számomra magától értetődő, hogy csak megbízható, valódi minőséget és értéket kínáló cégek termékeiben gondolkodom.
Építkezzünk értékteremtő módon, hogy unokáink is láthassák!
Vissza a főoldalra
ÜGYFELEINKTŐL
IDÉZÜNK
"A Mantu már megint percre pontosan érkezett, nem is emlékszem más építőipari cégre aki ilyen pontos lett volna – indított reggel a feleségem.
Szóval köszönjük, szépen megcsinálták a tokcserét"
- Barazsy Ákos (operatív igazgató, CRM tréner)
AZ AJTÓVÁSÁRLÁS ALFÁJA ÉS OMEGÁJA
Szeretné a legjobb döntést hozni és a megvásárolt ajtókat évek múlva is büszkén mutogatni ismerőseinek?Szeretne elégedetten visszagondolni döntésére és kajánul rácsodálkozni a szomszéd káoszos építkezésére?
Nem kell mást tennie, regisztráljon és olvassa el mindkét tanulmányunkat, melyekben garantáltan választ talál minden kérdésére.

Ismerje meg tanulmányunkból az Ön ajtóválasztását befolyásoló 10 legfontosabb szempontot!
- Milyen színű és formájú ajtót válasszunk?
- Milyen anyagú legyen az ajtó felülete?
- Hogyan válasszon, ha nem akar görbe ajtókat?



Tanulmányaikból megtudhatja, hogyan kerülheti el a 7 legbosszantóbb beépítési hibát.
Nem megfelelő beépítési körülmények
Pontatlan kialakítású fogadószerkezetek
A szakszerűtlen tokösszeépítés
részemre az INGYENES tanulmányok
elolvasásához szükséges kódot!
elolvasásához szükséges kódot!
GYAKORI
KÉRDÉSEK
- Tetszenek az üvegajtók, de félek a tisztítástól, mert minden nyomot hagy rajtuk. Van-e megoldás?
Az ujjlenyomatok és kéznyomok különösen az üvegek mintáiról tisztíthatók nehezen. Ennek az az oka, hogy a minták többségét homokfúvással hozzák létre, ami érdess...
